LÉT elem

Legújabb "gyermekem", a LÉT elem oldal nemrégiben elérte a 10 ezer fős lélekszámot, így arra jutottam, hogy ideje volna bemutatkoznom az új Olvasóim előtt is. Ám hogy a "r-ÉGIEK" se unatkozzanak, igyekszem újat is mondani.

A nevem Székely Éva Andrea.
Nevem és származásom szerint is székely vagyok.
Eléggé székely ahhoz, hogy inkább a nyakamat törjem, minthogy szomorúan lehajtsam a fejemet, és belenyugodjak dolgokba, amelyek ellen minden sejtem tiltakozik.

Makacs és öntörvényű ember vagyok, amilyenek a székelyek általában...
Ha nem ilyen lennék, ez az oldal soha nem született volna meg.

Amióta az eszemet tudom, mindig meg akarták nekem mondani, hogy mit gondoljak, hogyan viselkedjek. Próbálták elmagyarázni nekem, hogyan működnek az emberek. Igyekeztek meggyőzni arról, hogy én sem leszek képes megváltoztatni a világot, sem a benne élő embereket. S arra intettek, hogy inkább hallgassak el.

Ne szóljak, TÖR(ŐD)JEK BE(LE), hogy a világ és a benne élő emberek olyanok, amilyenek.

Nem mondom, voltak idők, amikor határozottan azon voltam, hogy az előttem álló milliónyi példát követve, nemes egyszerűséggel tegyek arra, ami körülvesz, de a legnagyobb igyekezetem is kevésnek bizonyult. Megbuktam eme vállalkozásomban minduntalan. Idővel rájöttem, hol rontottam el.

Nem születtem vaknak. 

Tudnék élni a társadalmi elvárásoknak megfelelően, csak nem tudok úgy tenni, mintha nem látnám, hogy ez az út merre visz. Idővel aztán úgy döntöttem, ha így, hát így. Akkor inkább maradok magamnak.

Felháborító, tudom.
Hogy gondolkodom, hogy a saját fejem után megyek, és önállóan hozok döntéseket, anélkül, hogy kikérném mások véleményét. (Elmondják azt maguktól is...)

A szeretteim óvtak attól, hogy publikálni kezdjem az élményeimet, a meglátásaimat.
Féltettek attól, hogy céltábla leszek.
Igazuk volt. Tudtam.
De nem a félelem az, amire támaszkodom, amikor döntéseket hozok.
Hiszem azt, hogy a tudás nem csupán hatalom, de komoly felelősség is. S hiszek abban, hogy mindenkinek joga van tudni az igazságot, s hogy az igazság megismerése nélkül ez a civilizáció bukásra van ítélve.

Sokan azt gondolták felelőtlenség mindazt átadni, ami a kezembe került, miközben épp a FELEL-ŐS-S-ÉG-tudat volt az, ami arra sarkallt, hogy publikálni kezdjek.

Sokan vannak, akik meg tudnának fojtani egy kanál vízben, mások épp ellenkezőleg éreznek irántam.
Azok, akiket irritálok szemtelennek, gőgösnek, neveletlennek, tanulatlannak és tiszteletlennek tartanak.

Igazuk van. Képes vagyok így is viselkedni, ahogy mindenki más is kerek-e világon.

Elfogadtam, hogy nem szerethet mindenki.
Elfogadtam, hogy az, amit KÉP-viselek, az olyasvalami, ami indulatokat vált ki az emberekből.
Sokszor még azokból is, akik kedvelnek. Nem áltatok senkit azzal, hogy ez idővel majd könnyebb lesz. A viselkedésem nem felel meg a korszellemnek. Nem trendi, hogy nem mutatom magam feddhetetlennek, tökéletesnek, sérthetetlennek, okosnak, hogy nem akarok tömegeket vonzani magam köré, sőt olykor direkt kerülöm az embereket, és hogy nem keresek milliókat előadásokkal és könyvekkel.

Olyan világban élünk, ahol a közösségi oldalakon felvillanó tökéletesen kifehérített mosolyok többsége jobbára beteg önképet takar. Olyan világban élünk, ahol az életmód tanácsadók számának növekedésével egyenes arányosságban nő a boldogtalan emberek száma.

Én minden nap foglalkozom borzalmas dolgokkal, és sokszor éreztem úgy, hogy szélmalomharcot vívok, mégsem fordítottam el a fejemet, mondván, nem bírom tovább azt a sok szörnyűséget, amit látok. Nem követem a normákat, nem próbálok buborékot vonni magam köré, hogy jobban érezzem magamat. Nem kenyerem az illúzió. Tudomásul vettem, hogy a világunk borzalmas irányba tart, és minden erőmmel azon vagyok, hogy változtassak ezen.

Ugyanúgy elborzadok néha, mint bárki más, hogy milyen szinten elaljasult a világ. Ugyanúgy elcsüggedek, amikor komoly képességekkel megáldott emberek is fel akarják adni, nem "csak" a közemberek. De mégsem adtam fel. Pedig a testem már sokszor megtette volna helyettem.

Tudjátok mit teszek olyankor, amikor azt érzem könnyebb lenne feladni?
Leülök, olvasni kezdek, tanulok, és igyekszem másokat is erre ösztönözni.

Hiszen mit szokás feladni?

Azt, amit mi magunk képességeinknél fogva nem tudunk megoldani.
Ha pedig valamihez mi magunk kevesek vagyunk, akkor nem marad más hátra, mint hogy tovább képezzük magunkat, és/vagy olyan emberekkel kapcsolódjunk, akikkel együtt már többre lehetünk képesek.

A feladás érzése valamiféle hiányt jelez.
Ez egy elég egyszerű képlet.

Az a tény, hogy a világ számos pontján több millió ember él úgy, hogy legszívesebben feladná, arra utal, hogy az emberek hiányt szenvednek valamiben.

Mi az a VALAMI?
Véleményem SZER-INT A MEGÉRTÉS.

Az iskolában nem tanítanak ÖNISMERETET, nem tanítják meg azt, hogy melyik érzés miből fakad, mert ha ezt megtanítanák, akkor egymást is képesek lennénk könnyebben megérteni, és a világon zajló események közti összefüggéseket is hamarabb észrevennénk.

Nem érdekes, hogy az ÖNISMERET nem tananyag?
Pedig az önismeret igen alapvető dolog. Nem igaz?

Ehelyett azt tanítják, miről, mit gondoljunk.
Nem pedig azt, hogyan gondolkozzunk önállóan.

Olyan világban élünk, ami tele van ellentmondásokkal, hazugságokkal és erőszakkal.
Képesek vagyunk klónozni, de nem vagyunk képesek megoldást találni arra, hogyan élhetnénk összhangban a természettel anélkül, hogy kizsigerelnénk azt. Olyan világban élünk, ahol karmáról beszélnek, de a bűnösök helyett ártatlanok fizetnek. Olyan világban élünk, ami ennek a viselkedésmódnak (is) köszönhetően, haldoklik.

Haldoklik, és az emberek nagy többsége úgy tesz, mintha ő erről és ez ellen nem tehetne. Szomorú, de ott tartunk, hogy spirituális és nem spirituális berkeken belül is kerülendő az igazság kimondása, mondván nem szabad energiát adni a rossz gondolatoknak, nehogy megteremtsük, erősítsük azokat, vagy érzelmileg lehúzzunk másokat. Ott tartunk, hogy a korszellem kerüli az igazság egyértelmű kimondását. Sőt mi több, ítélkezésnek minősíti azt. 

Az igazság kimondása úgy tűnik, bűn, amiért meglincselik az embert.

Talán azért, mert aki előtt felsejlik a valóság, az elkezd tudni viszonyítani, és annak véleménye lesz. S attól kezdve nem tud beleolvadni a szürke masszába, amivé mentálisan összeáll lassan az a 7 milliárd FOGY-asztó, akik az igazságot felismerve, akár meg is menthetnék önmagukat és a bolygót is a teljes pusztulástól.

Nos...
Én nem hiszek abban, hogy hazugságra lehet stabil dolgokat építeni.
Én abban hiszek, hogy az igazság megismerése nélkül, nem tudjuk kiküszöbölni a hibáinkat. A TÖRT-ÉN-ELEM nevű kirakós játék hiányzó elemei nélkül pedig nehéz lesz elkerülni, hogy ez a civilizáció is elbukjon, ahogy azt már több korábbi civilizáció megtette.

A történelem véleményem szerint addig ismétli önmagát, amíg nem vagyunk képesek tanulni elődeink hibáiból. Tehát amikor negatív dolgokról beszélek, azt azért teszem, mert azon fáradozom, hogy megértsem a dolgok mögött meghúzódó összefüggéseket, amelyeket megismerve, úgy vélem,  képesek lehetünk korrigálni magunkat.

Tudnék szürkén írni, színek nélkül, csak a szórakoztatás kedvéért, de én olyan ember vagyok, aki a dolgok ÉRT-EL(E)MÉT keresi. Nem kedvtelésből írok, hanem azért, mert szükségét érzem annak, hogy a felismeréseimet közzé tegyem. A soraim ennélfogva olykor igen nyersek lehetnek, s mert nem szándékozom guruvá válni, sem KŐ-VETŐKET gyűjteni, az érzelmi színskála teljes spektrumát érintem. Nem a megfelelés vágya hajt, nem vagyok konformista, így könnyen előfordulhat, hogy a gondolataim sértőek lehetnek egyesek nézeteire nézve. Nem célom mások sért-EGET-ése, csupán úgy gondolom, hogy vannak dolgok, amelyeket ideje más szemszögből is megvizsgálni.

Jól tudom, hogy attól a perctől kezdve, hogy a tollam fogni kezd, a színeim láthatóvá válnak, s akinek nem tetszik a színhasználatom, az meg fog bélyegezni. Bőven lesznek, akik elítélnek majd, és én azt mondom, tegyék!

Akik ismernek, már tudják, hogy nem igénylem mások figyelmét, szeretetét, elfogadását. Megbarátkoztam a sorsommal. Nem áltatom magamat. Tudom, hogy az igazságról beszélni nem egy életbiztosítás. Az igazságról tudni, nem könnyű. Se nekem, se másnak. Mert az i-GAZSÁGNAK mostanra olyan nagy százalékát teszi ki GAZSÁG, hogy az képes elpárologtatni az ember minden életkedvét. De azt is tudom, hogy az igazsággal való szembesülés, legyen az bármilyen nehéz, elkerülhetetlen, szükségszerű, és morbid módon, a megoldáshoz vezető út része. A kellő humorral, odafigyeléssel, szeretettel, és elszántsággal azonban sok elviselhetetlennek tűnő helyzet áthidalható.

Ezért az oldal szellemiségéhez mérten ígérem, (s ez talán már látszik is az eddigi bejegyzésekből,) hogy mindig több lesz a JÓ, mint a rossz. Hiszem azt, hogy az I-GAZSÁG szavunk okkal tartalmaz a GAZSÁG szavunkhoz képest 1 db plusz vonást, egy I betűt.

A jó és a rossz aránya szerintem nem 50-50 %. 
Hiszek abban, hogy a mérleg végül mindig az Igazság felé billen.

Az igazságban, és annak kimondásában olyan erő van, amit a hazugság soha nem lesz képes felülmúlni. Akármit hazudhatnak nekünk, az sosem lesz igaz. Ami nem igaz, az nem valódi. Az illúzió pedig akkor is illúzió marad, ha a világ a feje tetejére áll.

A hazugságra épített világ mindig összedől.

Az igazság viszont olyan ragasztó, ami világokat képes összeforrasztani.
Feltéve, ha az ember felismeri, hogy nem az igazság fáj, hanem a hazugság felismerése.
S hogy nem arra az emberre kell haragudni, nem azt az embert kell elkerülni, aki igazat mond.
Hanem azt, aki hazudik, aki nem tud és/vagy nem akar igazat mondani.

Egyet kívánok csupán, s azt szívem minden szeretetével teszem.
Szeretném, ha a LÉT elem MAG-azin bejegyzései, cikkei, riportjai gondolatokat ébresztenének. Olyanokat, amelyekre fel lehet építeni egy mindannyiunk és a bolygó számára is egészségesebb, és élhetőbb jövőt.

Köszönöm, hogy velem tarto(tta)tok, hogy tovább adjátok, amit arra érdemesnek találtok!
Köszönöm, hogy bebizonyítottátok, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki pozitív változásra szomjazik!

Éva

Fotó forrása: google