AMIKOR A LÉLEK BETEG
Ebből lehetett tudni, hogy mennyit is érnek emberileg. Ugyanis minden esetben ott tört meg a maradék bizamam, amikor fel mertem hívni a figyelmüket arra, hogy az életük eseményei és a saját viselkedésformájuk között szoros kapcsolat van.
A segítő szándékot jobbára támadásnak élték meg. Hiszen, ha belátták volna a szavaim igazát, nem takarózhattak volna tovább azzal, hogy azért romlott el az életük, mert valaki, vagy valami, ami rajtuk kívül áll, minden látható előzmény nélkül belerondított a képbe.
Az az ember, akinek komolyan meg van fertőzve a lelke, még egy ilyen helyzetben sem jut el oda, hogy végiggondolja, hogy ő maga is oka a saját helyzetének.
Az ilyen embertől épp ezért, nem lehet elvárni, hogy megértse, ezek után miért nem engeded be az életedbe, mert számára a saját története minden másnál fontosabb. Nálad is. Ezért mérhetetlenül fel tud háborodni azon, ha őszintén megmondod, hogyan érzed magadat a közelében, s miért nem szeretnél tovább ott maradni. A hazugságokkal teli önképét támadod az őszinteségeddel, amit ő emiatt személyes támadásnak él meg, így hát jobbára vagy megpróbál téged beállítani hülyének, vagy ha az sem sikerül, akkor indulatból neked megy, vagy épp még mélyebb önsajnálatba süllyed.
Az ilyen szinten fertőzött ember, azt várja, hogy csendben bólogass. Sőt akkor érzi magát jól, ha a környezetének is nehéz, mert akkor van kivel dagonyázni a lelki mocsárban. Akkor látszik igazán, hogy mennyire fertőzött a másik, ha a szerettei jól érzik magukat, vagy sikereket érnek el, netán épp olyanokat, amilyenekre ő vágyott, mert ilyenkor az illető még rosszabbul kezdi el érezni magát, mivel nem tud örülni a szerettei örömének még akkor sem, ha azt mondja. Rosszabb esetekben pedig ilyenkor szokott megjelenni az irigység és a rosszindulat minden létezhető formája. Az ilyen ember ugyanis nem képes pozitív életpéldának tekinteni a másik sikerét/boldogságát, mert abban még erősebben látja a saját kudarcait visszatükröződni, amit nem tud/nem akar feldolgozni, így ellenségesen kezd el viselkedni a másikkal szemben, hogy megmérgezze annak örömét, ha már ő maga nem képes magát jobban érezni.
A fertőzött ember ebben az állapotban tehát nem képes megérteni azt, hogy mondhatsz neki olyat, hogy te magad nem adsz többé teret az ő lelki nyomorának. Ő nem érti, mert ő azt VÁRJA, hogyha napról napra egyre mélyebbre is csúszik, te ott legyél, sőt ha lehet kövesd őt a sötétségbe, és továbbra is maradj vele megértő.
Én alapvetően olyan ember vagyok, aki a megoldásokat keresi. Akkor is ha az fájdalmas. S hiszek abban, hogy őszintén ki kell tudni mondani dolgokat ahhoz, hogy 2 ember lelke között valós híd épülhessen. Épp ezért, nem távozom senki életéből magyarázat nélkül. S épp a magyarázat az a mentőöv, ami mentén a másik, ha érek neki annyit, ki tud mászni a gödörből.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a magyarázat még nagyobb haragot, legrosszabb esetekben pedig akár gyűlöletet is képes szülni.
Mert, aki hagyja, hogy a lelke legmélyéig megfertőzze őt egy-egy kártékony ember, cselekmény, gondolat, az nem lát rá magára, sem arra, hogy milyen terhet ró a viselkedésével, és a negatív életszemléletével a környezetére. Az nem látja, hogyan pazarolja el az emberi kapcsolataiban mások idejét és életenergiáját a sajátjával egyetemben. Az az ember nem foglalkozik azzal, hogy mit tesz az állítólagos szeretteivel, mert a saját bajával van el. Épp azért tart ott, ahol.
Engem másfajta fából faragtak. Már egészen kicsi koromtól kezdve, ha bajom volt, elvonultam, és elmélkedtem. Igyekeztem megérteni a helyzetet annak minden összetevőjével, és szereplőjével. Így már egészen korán rájöttem arra, hogy a legtöbben sajnos nem ilyenek. A legtöbben addig mennek el, hogy a külvilágban, és a másikban keresik a hibát, magukban viszont csak a legvégsőbb esetben.
Idővel megtanultam, hogy az is hibázik, aki teret enged a panaszkodásnak. Aki megengedi a szeretteinek, hogy a saját posványukban lubickoljanak, és nem szól nekik, hogy ez nem visz előre.
Egy dolog az, hogy az ember EGY-SZER kibeszél magából dolgokat, és egy másik az, hogy folyamatosan panaszkodik. Egészen más azért beszélni dolgokról, mert próbálsz megérteni valamit, és keresed az adott helyzetben a hiba okát, hogy képes legyél kimászni abból, és egészen más azért beszélni, hogy a külvilágot, és más embereket szidva, jobb embernek érezhesd magad még egy kis időre.
Hogy hol állok fel, s hol zárom az energiámat a másik irányába?
Ott, amikor azt látom, hogy úgy vár megértést, hogy ő maga meg sem próbál másokat megismerni és megérteni, és a helyzetet több oldalról megvizsgálni.
Ott, amikor a másik szó szerint ELVÁRJA, hogy csak vele foglalkozzak, és számára akármikor elérhető legyek. S amikor a másikat nem érdekli, hogy mennyi időt, energiát vesz el ezáltal másoktól.
Amikor látom, hogy annak ellenére, amennyi időt és energiát rá áldoztam, nem változtat, tehát nemes egyszerűséggel az időmet, és az energiámat POCSÉKOLJA. S lelkiismeretfurdalás nélkül teszi ezt, nem bánva, hogy ezzel olyanoktól vesz el időt és energiát, akik vele ellentétben tényleg megérdemelnék a figyelmet.
Akkor, amikor a másik a SZERETET/SZERELEM nevében ELVÁRJA, hogy együtt üljek vele abban a veremben, amit ő teremtett magának. S azt mondja, nem is szeretem, ha nem csinálom ezt vele végig.
Nem lehet senkitől elvárni ilyet.
S ezen a szinten bizony fel kell állni!
Az ilyen szinten fertőzött lélek ugyanis el sem jut odáig, hogy megfordítsa a helyzetet, és megkérdezze magától, ő maga hogyan érezné magát, ha neki kellene 24 órás segélyszolgálatot játszania, a saját élete, és mások életének a rovására. Amit, hozzá kell tennem, ő maga nem tenne meg!
Az ilyen ember ÖNZŐ, ha nem volna az, nem válna energiavámpírrá.
A legszomorúbb ezekben az esetekben az, hogy a SZERETET/ a SZERELEM álarcába bújtatják magukat. S határozottan, és kritikát nem tűrve elhiszik magukról, hogy ők maguk erkölcsi etalonnak számítanak, s úgy vélik, ők tudják csak igazán, mit is jelent igazán szeretni.
Ha nehezedre esik megítélni ki számít lelkileg fertőzöttnek, nézzünk egy konkrét példát!
Nézd meg, hogyan kezeljük a FIZIKAI SZINTŰ fertőzéseket!
Ott van például az ebola, amiről tudjuk, hogy halálos járványt tud okozni.
Mi a nemzetközi szinten elfogadott protokoll egy ilyen vírus esetében?
A minimum az, hogy az ember tetőtől talpig védőruhába öltözik, és több szinten fertőtlenít, és igyekszik az immunrendszerét erősen tartani, nehogy ő is áldozatul essen.
Tehát egy fizikai szintű fertőzés esetén mindent megteszünk azért, hogy megvédjük magunkat, és a fertőzés ne terjedjen tovább. Olyan magas szinten, hogy a fertőzötteket KARANTÉNBA helyezzük, de a lelki fertőzéssel szemben elnézőek vagyunk.
Miért?
Mert a lelki fertőzés olyan, mint egy sokáig lappangó vírus.
A tünetei nem tűnnek olyan egyértelműnek.
Pedig azok, ha tudod, hogy ismerd fel őket.
S mivel több millió lelkileg súlyosan fertőzött ember él ma szerte a világon, úgy gondolom, hogy igenis életbevágóan fontos, hogy erről a jelenségről, a LELKI FERTŐZÉSRŐL beszéljünk.
Klasszikus ismertető jegy az, hogy a fertőzött lélek elvárja a szeretteitől, hogy vele együtt szenvedjenek, hogy azon túl, hogy átérezzék a fájdalmukat, SAJNÁLJÁK ŐKET!
Egy ép lelket, ha sérülés ér, a legkevésbé sem vágyik arra, hogy sajnálják.
Ezért azon van, hogy minél előbb kimásszon a gödörből, ahová esett, ha lehet akkor egyedül is.
Nézzük meg mire megyünk azzal, ha együtt nyalogatjuk a másik sebeit!
Ki fog mászni abból a veremből, ahová minket invitál?
Ha egy ebolától, de még egy influenzától is védi magát az ember, és erre azt mondjuk, hogy JOGOSAN teszi. Sőt FELELŐTLENNEK tartjuk azt, aki nem védekezik ellene, és külön kihangsúlyozzuk, hogy FONTOS, HOGY MEGVÉDJE MAGÁT, akkor hogy lehet az, hogy a lelki fertőzöttekkel szemben nem védekezünk ugyanilyen határozottan?
Nem érdekes?
Pláne, hogy a lelki fertőzés olyan dolog, ami akkor alakul ki, ha az ember ÖNMAGA teret enged neki. Tehát nem egy véletlen összeszedett betegségről beszélhetünk, hanem egy olyan lelki betegségről, aminek az alapjait mi magunk teremtjük meg.
Tökéletesen rendben van az, hogy ha az ember szeret, az első dolga az, hogy segíteni próbál a másiknak meggyógyulni. Az EGÉSZ-séges ember azért egészséges, mert mindenre megoldást keres.
De meddig egészséges a segíteni akarás?
Mi van olyankor, amikor a másik szerint neki nincsen semmi baja?
Vagy amikor tudja, hogy baja van, de nem kér segítséget?
Szomorú, de igenis beszélni kell ezekről az esetekről, mert ők a legsúlyosabban fertőzöttek.
S ők azok, akiknek bár leginkább kellene a segítség, a legkevésbé képesek azt elfogadni.
Van egy mondás.
"Aki nem akarja, hogy segítsenek rajta, azon nem lehet segíteni."
Az ilyen emberen, ha megpróbálsz segíteni, vagy megpróbál téged is magával rántani, vagy ellened fordul. Támadásnak éli meg, hogy meggyanúsítod azzal, hogy segítségre van szüksége, amiről ő ugye nem akar tudomást venni.
Tudom, hogy nehéz elengedni a szeretteink kezét, amikor tisztán látható, hogy rossz irányba tartanak, de van az a szint, ahol el kell, különben még többen fognak sérülni, olyanok is, akik nem szolgáltak rá erre, és ez már az szint, aminek nincsen értelme. Egy ember miatt vesszen oda több másik?
A mai világban fontos tisztáznunk magunkban azt, hogy A LELKI ÉPSÉGÜNK UGYANOLYAN FONTOS, mint a testi!
S ha valaki, akár a szerelmed, akár a legjobb barátod, netán egy közeli családtagod fertőződik meg, akkor is tudni kell felismerni, hol van az a pont, ameddig elmehet és elmehetsz, s mikortól veszélyezteti a te testi/lelki épségedet a másik. A felismeréshez pedig semmi másra nincsen szükség, csak őszinteségre.
Ha azon a ponton vagy, hogy nem tudsz segíteni, és/vagy nem akarja a másik, hogy segíts neki, és mástól sem kér segítséget, és te így is mellette maradsz, mit gondolsz mikor fog eljutni oda, hogy észrevegye magát?
Ha hagyod, ha megengeded neki, hogy a sajátján kívül a te idődet és energiádat is feleméssze, magad adsz teret a fertőzés tovább terjedésének, és elhatalmasodásának.
Nehéz kimondani, igen, de van, hogy azzal segítesz a legtöbbet, hogy félreállsz, és hagyod, hogy a másik szépen, vagy csúnyán, de maga küzdjön meg azzal a helyzettel, amiről ő szeretné azt hinni, hogy neki ahhoz semmi köze nincsen.
Én már nem engedem meg, hogy szemetesnek használjanak.
Te még megteszed?
Sokan azért nem mernek határt szabni, mert félnek attól, hogy örökre elveszítik a másikat.
Előfordulhat, de az igazi szeretet nem elnéző. Ne csak te adj!
A másik szerinted szeret, ha nem számít neki az, hogy mit okoz benned azzal, ahogy viselkedik? Aki szeret, az visszatalál hozzád! Az előtt lesz értelme újra kinyitnod az ajtót. De nem, nem szabad megengedni, hogy a másik a saját szemetét nálad pakolja le, és nem, senki helyett nem szabad kitakarítani, mert abból ő maga nem fog tanulni!
Nem attól jó barát egy jó barát, hogy elviseli a hülyeségedet, hanem attól, hogy meg meri mondani neked, ha épp hülyeséget csinálsz.
Ha elviseli azt, azzal nem fogsz fejlődni. Ha megmondja, akkor lehetőséget ad neked arra, hogy változhass. Aki nem hajlandó változtatni a saját negatív életvitelén se magáért, se a szerettei lelki biztonsága érdekében, annak a szájából hallva a szeretet szó, tökéletesen értéktelen.
Wass Albert sorait idézem, és arra kérlek, vess számot, ha még nem tetted volna meg!
Ha olyan emberekkel veszed körbe magadat, akik előre néznek, és önállóan is teszik a dolgukat, S MAGAD IS MEGTESZEL MINDEN TŐLED TELHETŐT, az építeni fog, azáltal lehet eredményeket elérni. Ha viszont olyan ártó kapcsolatoknak adsz teret, amelyekben a másik látványosan nem akar kimozdulni a negatív életszemléletéből, előbb-utóbb te magad is megbetegszel.
Ha választhatsz aközött, hogy együtt épülj másokkal, miért élnél olyan kapcsolatok béklyójában, amelyek téged is veszélybe sodornak? Azok társaságát keresd, ha egészséges szeretnél lenni, akik nem rakják mások vállára a saját terheiket. Akik keresik a megoldásokat. Akik el tudják fogadni, hogy nem körülöttük forog az egész világod, mert ők azok, akik tudnak igazán, őszintén, és legfőképpen szabadon szeretni.
Ha Te nem vigyázol magadra, ki fog?
Számos betegség és baleset kiváltó oka, véleményem szerint, valamilyen fajta lelki betegség. Ezért úgy gondolom, hogy sok fizikai szenvedés megelőzhető lenne, ha jobban vigyáznánk a saját lelkünkre, és ahelyett, hogy azt várnánk el a szeretteinktől, hogy minden rosszban tartsanak ki mellettünk, arra figyelnénk, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, amivel magunknak és nekik is árthatunk. Ha mégis történik valami rossz, akkor se terheljük egymást feleslegesen, és ne raboljuk egymás idejét, életenergiáját. Ami nem jelenti azt, hogy nem szabad segítséget kérni, de ugye mint mindennek, ennek is van egy határa.
Felnőtté válni azt jelenti, felelősséget vállalunk a saját életünkért, a saját döntéseinkért, és felismerjük a saját szerepünket egyes helyzetek kialakulásában. Mindenkinek vannak nehéz időszakai, de nem mindegy, hogy azokat hogyan éli meg, hogyan kezeli, és hogy mit tesz eközben a szeretteivel.
Legyünk ott egymásnak, amíg annak ÉRTELME van, de ha azt látod, hogy a másik csak leszív, de esze ágában nincs kilépni egy érzelmi mintázatból, és folyamatosan csak panaszkodik, és minduntalan kifelé mutogat, és ha felhívod rá a figyelmét, hogy esetleg magába kellene nézzen, akkor ellened fordul, akkor ereszd el!
Nem kell örökre...
De adj neki időt és teret, hogy észrevehesse mit csinál, azáltal, hogy te magad kilépsz a képből, s ott hagyod a saját sötétségével kettesben. Ha ezek után ugyanazt folytatja tovább, amit addig is tett, úgy jobban jársz, ha távol maradsz tőle, mert attól kezdve téged is ellenségként fog kezelni.
Azokat, akiknek már súlyosan meg van fertőződve a lelke, onnan ismered fel, hogy ha felhívod a figyelmét a saját viselkedésére, nem csak, hogy ellened fordul, de megpróbál ártani is neked. Az ilyenben már akkora a düh, az indulat, és a harag, hogy mindennemű lelkiismeretfurdalás nélkül árt azoknak is, akiket valamikor szeretett. Képtelen elfogadni az elutasítást, és azt a tényt, hogy ő maga is oka a saját helyzetének. Az ilyenek a legveszélyesebbek. Mert jogosnak gondolják, hogy másokat megalázzanak, és bántsanak. S egy idő után már annyira sötéten élnek meg mindent, hogy fel sem tudják mérni, hogy mit tesznek.
Vigyázz azokra a kapcsolataidra, amelyekben mind épülni tudtok, amelyekben őszinte lehetsz, és válj meg azoktól, amelyek időt, energiát rabolnak el tőled, amelyekben szomorúsággal, fájdalommal, félelemmel telik meg a te szíved is, mert azokban önmagad is egy roncs leszel. Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy az időnket és az energiánkat olyanoknak adjuk és olyan dolgokba tegyük, amelyek ahelyett hogy előre vinnének, a mélybe rántanak.
Ha választhatunk, építsünk inkább! Hosszútávon mindenkinek jobban megéri, még azoknak is, akik azt hiszik te hagyod el őket, holott ők hagyták el magukat, már jóval előtted.
Sz-ÉP napot!
LÉT elem © SzÉA
Kép: Google, LÉT elem
Megjegyzések
Megjegyzés küldése