BÁDOGEMBEREK kora

Sokféle embert látok magam körül.
Vannak, akik hatalmas tragédiákat követően is képesek szeretni, hinni, és bíznak abban, hogy jöhet még jó, s vannak, akik a tragédiák után úgy döntenek, hogy már nem akarnak szeretni. Félnek a fájdalomtól, a szenvedéstől, s inkább bezárkóznak. Nem mernek hinni. Az ilyen emberek, nem csupán saját sorsuk elrontói, de idővel mások hitét is megpróbálják elvenni, mert képtelenek elviselni mások boldogságát. Mindenben a rosszat keresik hát, s már az első pillanatban a végét látják mindennek.

Nyomorult lélek az övék, amely mások lelkét is képes megfertőzni.
Olyan lélek, amelyet a fájdalom eltorzított. S idővel kiütköznek rajta a gyávaság és a rosszindulat első jelei. Kellő gyakorlással a kétség, és a félelem fejlett üldözési mániává képes alacsonyodni, ami gyanúsítgatást, majd ellentétet szül.

Az az ember, aki csalódott, és/vagy elveszítette valamelyik szerettét, hajlamossá válhat arra, hogy a fájdalom elkerülése végett megerőszakolja a saját lelkét. S rábírja magát arra, hogy NE SZERESSEN.

Az ilyen ember már nem azért küzd, hogy boldog legyen, hanem azért, hogy ne tudjon szeretni, mert retteg attól, hogyha igazán megszeret valakit, és azt az embert valami oknál fogva elveszíti, akkor beleroppan a fájdalomba. S mivel nem akar még egyszer ilyen fájdalmat átélni, inkább elmar maga mellől mindenkit, aki potenciális veszélyt jelenthet a "nyugalmára" nézve, ami sokkal inkább nevezhető egyfajta lelki vegetációnak, hiszen érzelmi sterilitást jelent. Az ilyen ember nem veszi észre, hogy a viselkedésével sokkal több fájdalmat okoz hosszútávon magának és a szeretteinek is, mintha merte volna vállalni az érzéseit. Ugyanis a szeretetlenség vakká és képtelenné is tesz bizonyos dolgokra.

Az az ember, aki fél a csalódástól, hajlamos magát lelkileg sterilizálni. Az ilyen ember megkeményedik, cinikussá válik, mígnem szépen lassan másokat is igyekszik megfertőzni a saját lelki nyomorával, hogy ezzel igazolja saját döntése helyességét, miszerint nem éri meg szeretni.

Az ilyen ember sokszor szándékosan összetöri mások szívét, pusztán azért, mert ha szeret valakit, vagy őt szereti valaki, az elvesztéstől való félelem egyre jobban elhatalmasodik rajta. Így inkább ő maga teremt okot arra, hogy ne szeressék. Mert a szeretet érzése lelkileg instabillá teszi, s ettől kiszolgáltatottnak érzi magát.

Az a lélek, amelyik felhagy szeretni, a szeretetlenségben olyan komorrá válik, hogy képessé válhat arra, hogy erőt merítsen mások szenvedéseiből. S képtelenné válik arra, hogy észrevegye, hogy azoknak az embereknek a hitét rombolja le, akik vele ellentétben, még őrzik a hitüket, s a szeretetre való képességüket.

A szeretetlen ember nem tudja elviselni mások boldogságát, mert attól még szerencsétlenebbnek érzi magát. Épp ezért másokban is megpróbálja elültetni a kétely magvait. Az ő világában nem éri meg szeretni, és mindenki mást is arra ösztönöz, hogy kételkedjen a szeretteiben. Így idővel szándékosan próbál megfertőzni másokat hitetlenségével.

Gyáva ember az ilyen, aki vajmi kevéssé érdemli meg, hogy szeressék, mert aki szeret téged, az nem bánt azért, mert mered szeretni. Az viszont szeret.

Hiszem azt, hogy igazán szeretni félve nem lehet.
Sokszor csalódtam már, de egy dologból sosem engedtem.
Mindig is hittem a szeretet és a szerelem erejében.

A gond csak azzal van, hogy a civilizált ember mára már arra sem igazán emlékszik, hogy mit jelent szeretni. Birtoklásvággyal azonosítja a szeretet érzését, miközben a szív, ha igazán szeret, szabadon szeret.

Ha arra vágysz, hogy szerető közeg vegyen körül, kerüld a hitetleneket!

A szeretet ott kezdődik, hogy az ember vállalja az esetleges kudarc lehetőségét.
A szeretetben bátorság van, és erő, olyan, ami a félelmeken túlmutat. S néha egészen vad lépésekre sarkallja az embereket. A szeretet épp ezért, nem kér biztosítékot, hiszen a pillanatban él. Csak a mostban képes igazán kiteljesedni.

A szeretetben, az igaziban, megszűnnek a gátak, a félelmek.
Benne csak az együtt van. Épp ezért a szeretet azok kiváltsága, akik mernek jelen lenni, feloldódni a szeretetben. Azoké, akik nem a múltra gondolnak, nem a jövőtől tartanak, hanem itt és most képesek magukat átengedni a szeretet élményének.

A szeretet egy szer, ami etet.
Ha megpróbálod elnyomni magadban ezt az érzést, megkeményedsz, és kegyetlenné válsz.
Olyanná, aki másokban is kioltja a szeretet érzését.

Ne légy bádogember!
Én inkább belehalok még 1000* abba, hogy merek szeretni, minthogy magam lemondjak a lehetőségről, amit csak a szeretet képes megadni ezen a világon.

A szeretet, az igazi, az felszabadít a félelem béklyója alól.
Groteszk módon egy dolgot tehetsz, ha szeretnéd begyógyítani a szíveden ejtett sebeket:
Merj még jobban szeretni!

Mogorva, kíméletlen, cinikus és kétkedő szívvel nem lehet szeretni.
Az azoknak való, akik félnek megküzdeni a boldogságukért.
Ők viszont azt vonzzák magukhoz, amit adnak.
Keserűséget...

A szeretet, ha lehet őszinte, az élet egyetlen valamirevaló céljaként sejlik fel előttem.
Igazán szeretni viszont csak olyat lehet, aki maga is mer szeretni...

Rajtad kívül senki sem tehet alkalmassá a szeretet befogadására.
A képlet pedig igazán egyszerű...
Ha igazi szeretetre vágysz, merj teljes szívből, igazán szeretni!

LÉT elem © SzÉA