KÖR-FORGÁS

Akik ismernek tudják, hogy különleges álmaim vannak. Olyanok, amelyek nagy hatással vannak a KÖR-nyezetemre is. Nem csak azért, mert sok közülük valóra vált már, hanem azért is, mert olyan üzeneteket hordoznak, amelyek segítenek megérteni, megoldani, avagy épp elviselni nehéz helyzeteket.

Január utolsó hetében volt egy olyan álmom, amihez hasonlóval eddig nem találkoztam.
Általában a távoli múlt, a közelmúlt, a jelen, és a közeljövő az, amit éjjelente látok.
Ezúttal viszont más történt...

Úgy 11 évvel később, a most még távolinak tűnő jövőben jártam.
Találkoztam a jövőbeni önmagammal. Egyszerre voltam ő, és a jelenlegi önmagam is.
A tudatom időről időre kettévált, és a jelenlegi énem beszélgetett álmomban a jövőbenivel, aki felhívta rá a figyelmemet, hogy jelenleg épp álmodok. Azt mondta azért vagyok itt, hogy lássam, milyen emberré fogok válni, ha azt az utat követem, amelyet évek óta látok magam előtt.

Azt mondta, jól figyeljek, és mindent alaposan véssek az emlékezetembe, hogy ébredés után is emlékezzek arra, amit itt látok, hallok, érzek. Mert ha sikerül, és kitartok a céljaim mellett, akkor sikerülni fog létrehozzam azt az életformát, és azt a közösséget, ami a jövőm eme lehetséges alternatívájában megvalósul(t).

Tudtam, hogy kevés időm van, hogy képes vagyok belenyúlni az álmomban látott valóságba, ezért a jövőbeni énem arra intett, hogy engedjem el a vágyaimat amíg itt vagyok, és csak arra figyeljek, amit mutat.

Egy telken álltunk, egy nagy épület mellett. A jövőbeni énem lapozni kezdett az időben, és megmutatta, hogyan épül fel az évek alatt a veteményes, hogyan erősödnek meg a fák a gyümölcsöskertben, s milyen emberek segítenek majd a munkámban.

Amikor a gyümölcsöskert idővonalát néztük meg, láttam a fákat, hogyan, és mitől erősödnek meg az évek alatt. Ez volt az a mozzanat, ami miatt ezt az álmot most veletek is megosztom.

A gyümölcsöskertben barackfák álltak az első sorban. Hatalmas barackok nőttek rajta. Akkorák, amekkorákat ma maximum akkor lát az ember, ha génmanipulált barackot tart a kezében. Ezek bio gyümölcsök voltak. Nem használtak a termesztésükkor semmiféle mesterséges növényvédő szert.
A gyümölcsfák azáltal tudták magukból kihozni a maximumot, hogy a gondozóik tiszteletben tartották a fa szükségleteit, és a természet rendjét. Nem szedték fel a fa alól a lehulló faleveleket, mondván, a természet tudja, mi a dolga. A fa alá hulló levelek takarót képeztek a gyökerek felett, megvédték a tél közeledtével a fa gyökereit.

De a fa levelei ennél sokkal többre is képesek!
Elmesélem álmomban hogy láttam a fákat.

Láttam hogyan hajt ki a magból a még törékeny, zsenge élet-kezdemény. Láttam, hogyan reagáltak a hajtások azokra a gondozókra, akik bölcsen, tisztelettel, szeretettel fordultak feléjük. Láttam a fákat, mintha sűrű fényből szőtt rostokból álltak volna, melyekben életenergia áramlott a gyökértől egészen a lombkoronáig.

A lehulló falevelek a gyökerek fölé érve takarót képeztek. A tél szűkös időszaka alatt ez a levéltakaró létfontosságú tápanyagokká bomlott le. Ezeket a tápanyagokat az eső, a hó olvadéka bemosta a talajba, ahonnan a fa szépen lassan, a gyökerein keresztül magába szívhatta mindazt, amire szüksége volt, s ezekből táplálhatta tovább törzsét, az ágait, és a rügyeket.

A fa levelei olyan biokémiai vegyületeteket termeltek év közben, amire az adott fának szüksége volt.
Ha légszennyezés fenyegette, annak megfelelően alakult a levelek biokémiai, és energetikai összetétele. Mintha a fa év közben levonta volna a következtetéseit, összegezte volna a tapasztalatait, és az éves információáradatból leszűrte volna a lényeget. Majd ezek után, egy a tapasztalatainak megfelelő párlatot juttatott volna a leveleibe, valamint a termésébe.

A jövőbeni énem azt mondta, hogy figyeljem meg, mit súgnak a termő fák!

Láttam, hogyan érnek meg a gyümölcsök évről évre, és arra lettem figyelmes, hogy a fák gondozói nem csak a leveleket hagyták a fák alatt, hanem a fáról lehulló gyümölcsök egy adott hányadát is.

Azt mondta az egyik férfi, azért teszik ezt, mert a gyümölcsben koncentrálódik a fa aktuális tudása.
Abba van belekódolva mindaz, amire a fának az életben maradáshoz, a megerősödéshez, a természetes és természetellenes ellenségeivel szembeni védekezéshez szüksége van.

A természet úgy teremti újra önmagát, hogy mindig az aktuális helyzetre reagál.
A védelmi rendszerét, mindig az aktualitásoknak megfelelően igyekszik továbbfejleszteni.

A természetben a fák nem takarítják el maguk alól a lombot, sem a lehullott gyümölcsöket. A fa azokból készít magának tápanyagokban gazdag talajt. Egész pontosan olyanná alakítja a talajt a leveleiben és a termésében található vegyületek segítségével, amire neki szüksége van az életben maradáshoz, a létfenntartáshoz.

Aztán ismét felgyorsult az idő, és láttam, hogyan építkezik a fa ciklusról ciklusra abból a talajból, amit a lebomló levelek, és termések képeznek számára. Mintha röntgen szemem lett volna. Láttam a fa energetikáját. Fényből volt az egész, és láttam, hogyan áramlik a gyökereken keresztül a fa törzsébe az élet esszenciája, amelyet a fa maga termelt meg saját magának.

Varázslatos élmény volt.

Később aztán, mikor a fa megnőtt, és már bőséggel termett, megálltunk az időben.
Arra kértek a gondozók, kóstoljam meg, milyen íze van egy szeretettel ápolt, jól táplált fa gyümölcsének!

Akkora volt a barackfa gyümölcse, mint a tenyerem. Álmomban csak ritkán érzek ízeket. Hezitáltam, hogy beleharapjak-e, mert attól tartottam csalódni fogok, és nem érzem majd ezúttal sem az ízeket. Ekkor megszólalt a jövőbeni énem és azt mondta: Kóstold csak meg, hogy emlékezz az ízére még évek múltán is! Tudnod kell, hogy milyen az, amikor egy fa termése egészséges, és mérgektől mentes! Becsuktam a szememet, és beleharaptam.

Megjelent előttem a Szüleim kertje, és láttam benne magamat gyermekként. Ott álltam otthon, a kertben, a barackfa alatt. Láttam, amint beleharapok egy sokkal kisebb barackba, mint, ami épp a kezemben volt. Annak a baracknak hasonló volt az íze, de még az sem volt ehhez fogható. Soha nem ettem még ilyen barackot. Még gyermekkoromban sem. Ekkor ismét felgyorsult az idő. Még mindig láttam magamat kislányként. Láttam a barackfát, amiről a gyümölcsöt szedtem. Láttam a levágott füvet a kertben, az összegereblyézett lombot, a felszedett gyümölcsöket. Láttam megbetegedni és elpusztulni a gyümölcsfákat. Aztán kinyitottam a szememet, és újra ott álltam a távoli jövőben, a kertben, azok mellett a barackfák mellett, amelyek a jövő sz-ÉP ígéretével voltak várandósak.

Sok mindent láttam még ezen az éjszakán.
Lehetőségeket, módot a természettel összhangban történő létezésre.

Együtt tölthettem egy kis időt egy olyan KÖZÖS-s-ÉGGEL, amelyhez hasonlót, nem láttam eddig itt. Olyan emberekkel, akik ismerték a módját annak, miként regenerálható a talaj, hogyan társíthatóak a növények. Milyen értéket képvisel a természet, s ami LÉNY-EGES, tudták a helyüket ebben a körforgásban. Ismerték a hatalmukat, de nem éltek vele vissza.

Az a mód, ahogyan megismerkedhetek a világgal éjjelente, amikor "álmodom", máig LE-NYŰGÖZ.
Sokan kérdik, hogy vagyok képes annyi borzalom után, amit éjjelente látok, még hinni az emberekben, bízni abban, hogy elkerülhető a ma már tudósok által is előrejelzett világégés?

Úgy, hogy amikor rossz dolgokat látok, olyankor ezekre az éjszakákra emlékezem.
Ezekre, amelyekben ott van a megértés és a megoldás kulcsa. Ezekre, amelyek arra emlékeztetnek, hogy az emberi lélek és a tiszta tudat sokkal többre képes, mint azt hinni mernénk.

Lehet, hogy ez az álom, ma még csak az én álmom. Lehet, hogy mások szerint semmi valóságalapja nincsen azoknak a dolgoknak, amelyeket éjjelente álmodok. Lehet, hogy csupán az élénk fantáziám szülte élményekről beszélek. Lehet... de mi van akkor, ha mégsem erről van szó? Ha az, amit itt elmeséltem, így igaz?

Mi van akkor, ha fontos, hogy ott rohadjon meg a gyümölcs egy része a fa alatt? Ha fontos, hogy muslicák, kukacok, és más bogarak, rovarok lepjék el azokat a lehullott terméseket, amelyekből aztán a madarak is jóízűen lakmározhatnak? Mi van akkor, ha a lebontó folyamatokat hagyjuk természetes módon végbemenni, ha az avarból, és a rothadó gyümölcsökből a természet sajátos módján képződik új réteg TALAJ? Mi van, ha csak az ilyen talaj képes egészséges, ellenálló, erős fákat nevelni, amelyeknek nincs szüksége mesterséges anyagokra, ahogy a természetnek soha nem volt szüksége azokra, amióta világ a világ?

A természet, ha békén hagyják, a maga módján mindent megold, mindenre talál megoldást.
Mi van ha csak ennyi az egész? Mi van, ha ezen múlik a jövőnk? Ha azon áll vagy bukik minden, hogy felérjük-e ésszel, hogy beleavatkoztunk a természet rendjébe, ami oda vezetett, hogy megbomlott a tápláléklánc? Mi van akkor, ha megadjuk a fáknak azt, ami nekik jár, ha nem ártunk tovább azoknak a fáknak, amelyek OXIGÉNT termelnek nekünk is?

Gondoljuk végig, mi történhet akkor, ha a táplálékláncot nem bontjuk meg? Mi történik akkor, ha nem irtjuk tovább a rovarokat, csak azért, mert zavar bennünket a jelenlétük, mert mi önzőn mindent magunknak akarunk? Mi van akkor, ha megadjuk a Földnek azt, ami az övé, és nem veszünk el tőle mindent? Mi lenne, ha hagynánk a méheknek is mézet, mert tévhit, hogy azt nekünk gyártják? Mi volna, ha a tehén tejét a kisbocinak adnánk, mert minden Anya tejét a saját utódának szánta a természet?

Mi lenne, ha megpróbálnánk túljutni az önző érdekeken, és visszatérnénk a természet rendjéhez?

Nem kell elhinned egyetlen szavamat sem.
Ahogy eleim mondták: Az idő kiforogja magát.
S a dolgok idővel megmutatják valós természetüket.
Nem véletlen állt a népmeséink végén mindig az az egy sor:

Aki nem hiszi, JÁRJON UTÁNA! 

Sz-ÉP FEL-IS-MERÉSEKET kívánok minden kedves olvasónak!

SZER-ETET-tel:

LÉT elem © SzÉA

Fotó: Google